Megjelent a negyedik online ingyenes Juniper kurzus, ezúttal a DevOps témában, itt lehet regisztrálni. Vannak még bőven helyek, de gyorsan fogynak.
juniper
Ez az év is eltelt (oké, még van belőle pár nap, de én már semmibe nem vágok bele), ilyenkor ideje összegezni, hogy az év elején kitűzött célok közül mit sikerült megvalósítani. A 2018-as terveimről itt írtam. Most ezeket veszem át tételesen. Szakma A terv a CCIE megújítása és a CCNA […]
A Juniper Open Learning programban jelenleg 3 kurzus végezhető el ingyen: JNCIA Junos JNCIA Cloud JNCDA Ebből az első kettőt már kipipáltam, és hosszú hetek után végre hirdettek egy új időpontot a harmadikra. Regisztráltam is gyorsan, sajnos hamar betelt a 200 fős limit.
Az elmúlt hónapok nem a tanulásról szóltak. Elég nehéz időszak volt az életemben. Talán az egyik legnehezebb. De mindig előre kell tekinteni, és a nyári szabadság alatt szerencsére sikerült sokat pihenni, kikapcsolódni, csináltam egyfajta “write erase”-t a fejemben. A pihenés után pedig ismét belevágok a tanulásba, következik a JNCIA-Cloud! Igen, […]
Azt írtam, hogy a mi kurzusunk volt az utolsó, de most kaptam a hírt, hogy kiírtak még egyet. 200 fő a limit, jelentkezz gyorsan, ha érdekel a dolog. https://learningportal.juniper.net/juniper/user_activity_info.aspx?id=10175 Köszönöm Zolinak az infot!
Micsoda?!?! Nem Cisco vizsga?? Mi ez már?!?! 7 év “Cisco only” üzemmód után kinyílt a világ, és belekóstoltam egy kicsit a Juniperbe. Mert “open your mind”, és egyébként is ingyen volt 🙂 .