Ma részt vettem egy rendkívül érdekes Webexen, ahol a CCIE új formátumát mutatták be.
Bár április 27-én debütált az új rendszer, a labort még senki nem tudta kipróbálni, hiszen a koronavírus miatt mindegyik vizsgaközpont zárva tart.
Fontos, hogy az új rendszer mindegyik CCIE-ra vonatkozik (a CCDE-re nem, hiszen ott nem történt változás), a régi vizsgákkal való összehasonlítás alapja a Routing & Switching lesz, hiszen arról van gyakorlati tapasztalatom.
Ahogy arról írtam korábban már a CCIE is 3 évig érvényes, újítani kreditekkel, vizsgával vagy azok keverékével lehet, illetve már nincs CCIE Written.
Minden CCNP concentration vizsga után jár a Specialist badge, nem titkolt célja ezzel a Cisconak hogy folyamatosan legyen olyan eredmény akit CV-be lehet tenni. Eddig pl. a CCNP Wireless esetén csak 4 vizsga után járt a badge, 1-2-3 vizsga után nem lehetett semmit letenni a menedzsment elé.
Ami számomra megdöbbentő hogy a Blueprint 40%-a az SDN és automatizáció. A “core” L2 és L3 topikok, illetve a Security, Services csak 60%-kot tesznek ki. Tehát senki nem lehet már CCIE automatizációs és SDN tudás nélkül.
Első felépítésbeli különbség: az eddigi 2 órás troubleshooting + 30 perc diag + 5,5 óra konfig helyett 3 óra “Design” (DES) + 5 óra “Deploy, operate, optimize” (DOO) lesz.
Felmerül a kérdés, hogy ha a CCIE-ba merül három órás design modul akkor mi a jogosultsága a CCDE-nek. Erre a válasz, hogy a CCDE high level, a CCIE low level design kérdéseket tesztel.
A design modul egy web alapú teszt lesz.
A “Deploy, Operate, Optimize” modul 5 órás, keverten webes és hands-on feladatokkal. Sejtésem szerint az SDN-es (DNA Center, vManage) feladatok lesznek szimulációval megoldva, a többire lesz a CLI.
A CCIE R&S v5-ből jól ismert Minimum Score – Pass Score rendszer lesz továbbra is.
Akit egy adott CCIE track érdekel bővebben az regisztráljon az adott Webinarra.
Nagyon kíváncsi leszek a visszajelzésekre.