Egy év céltudatos munkája véget ért: vasárnap sikeresen teljesítettem az első maratonomat.
Komolyabban január elseje óta készültem az októberi SPAR Maratonra a BSI edzéstervével. Igyekeztem tartani a kezdetben heti három, majd négy edzést, csak nagyon indokolt esetben (betegség, túlterhelés) hagytam ki futást. Augusztus vége felé elkezdtem a változatosság (és a keresztedzés) kedvéért a bringázást is.
A verseny előtti napok
Hétfőn 6, szerdán 4 km futás volt az adagom. Az utolsó pár nap már a regenerálódásról, a szénhidrát töltésről és a mentális felkészülésről szólt. Meghatároztam a tempót, amivel nekivágok (nagyon lassú, de biztos 6:50 perc/km), felosztottam fejben a távot (nem azt kell nézni, hogy a maraton 42 km, mert azt pszichésen nagyon nehéz legyűrni. Fel kell törni darabokra (van az a mondás, hogy nem egyben kell megenni az elefántot, hanem testrészenként). Én így osztottam be: 10 km, 10 km (20), 5 km (25), 5 km (30), 5 km (35), 5 km (40), 2 km. Így az elme átveri a testet, hiszen mindig csak plusz X km-t kell futni – “na még 5 km-t csináljunk meg!” (közben még hátravan 17 🙂 ).
Már verseny előtt átvettem a rajtcsomagot, hogy azzal vasárnap reggel ne veszítsek időt.
A szénhidrát ürítésem és töltésem szépen sikerült, lásd az alábbi grafikonokat a súlyomról és a testzsír százalékról (a mérleg szerint ment bőven zsírba is).
A verseny napja
Reggelre 14, nap közbenre 22 fok volt a várható időjárás, és szerencsére erősebb szél sem volt várható.
6 órakor indultam el Győrből, mivel a WizzAir Félmaratonon is megküzdöttem rendesen a parkolással. Most nagyobb szerencsém volt, viszonylag közel találtam helyet, és már 7.30 körül az ELTE előtt voltam. Volt időm szétnézni a kiállítók között, ráhangolódni a versenyre. Néhány kép:
Rajt
9.00-kor elindultak az első futók, a szakaszos rajt miatt mi olyan 9.20 körül kezdtünk. Én szokásomhoz híven az utolsók közül indultam, és most először volt olyan, hogy nem kellett embereket előzgetnem, tudtam gyönyörűen a saját tempómat futni. Változás volt még az előző versenyekhez képest, hogy most zene nélkül futottam: nem bírta volna ki a telefonom az 5 óra körüli időt GPS használattal, ezért reggel kikapcsoltam és csak az Apple Watch mérte az időt/távot (megjegyzés: a WatchOS 5-ben jött be a “Running Miles” opció: ha a tervezett tempónál gyorsabban vagy lassabban futsz, akkor rezeg az óra. Na azzal nem kalkuláltam, hogy ennyiszer fog zizegni, így a táv felénél már csak kb. 50% volt az óra akksijában, ezért be kellett kapcsolnom a telefonomat is – ilyenkor az óra a telefon GPS-ét használja. Ezzel a módszerrel ki is bírta a Watch a verseny végéig).
Most először futottam úgy versenyt, hogy nem versenyeztem az idővel, csak élveztem a tájat, a hangulatot. Nem akartam egyéni rekordot meg bármiféle csúcsot, csak célba akartam érni.
Az első 10 km csodásan ment. Nem éreztem fáradtságot, nem voltak problémák, élveztem a futást.
A második 10 km is rendben volt, picit már éreztem a lábaimat, elkezdtem sajnos azon is gondolkodni hogy még csak a felénél tartok.
25 km-nél már kezdtem fáradni.
28 km-nél jött a fal. Talán picit korábban, mint kellett volna, de elkezdtem sétálni. Belegondoltam, hogy még 14 km van hátra, ami nagyon sok…
30 km után jött az Árpád-híd, na arra már nem voltam hajlandó felfutni. Úgy voltam vele, hogy addig is pihenek kicsit. 🙂
34 km-nél volt a Margit sziget, ott fogytam el majdnem végleg. Szerencsémre utolért az 5:15-s iramfutó, akivel picit újra fel tudtam pörögni. A frissítő állomásnál megjelent a kóla, betoltam vagy fél litert.
A Margit hídra szintén nem futottam fel, sétáltam. Innen már csak 7-8 km! Meg kell csinálni!
Erőt vettem magamon, és a 37. km-ig séta/futás váltásban elvergődem valahogy. Na itt fogyott el végleg az üzemanyag, már a séta is nehezemre esett. Fájt a lábam, a hátam, mindenem. De innen már nem lehet feladni, 5 km-t kézen állva is ki kell bírni…
Tempósabb séta, néha “futás”, így teltek az utolsó kilométerek. A Szabadság híd volt a kegyelemdöfés, de onnan már hallottuk a speakert a célban, ami még adott egy kis erőt. Az utolsó pár száz métert még sikerült lefutnom, és vége. Beértem. Megcsináltam. A mezőny végén, de nem érdekelt az idő, nem érdekelt semmi, nem adtam fel, megcsináltam!
A maraton és a CCIE
Mikor a CCIE-ra készültem, sokszor olvastam a CCIE és a maraton közti párhuzamról. Mivel most már van tapasztalatom mindkettőről, ezt meg tudom erősíteni 🙂 .
- Hónapokig, évekig kell mindkettőre készülni
- Csak akkor lehet megcsinálni, ha jól felépített tervvel vágsz neki
- Jól be kell osztani az időt/energiát
- Vannak mélypontok, amiken túl kell lendülni
- Soha nem szabad feladni!
- MEG TUDOD CSINÁLNI!
- Fantasztikus érzés, amikor vége van 🙂
Furcsa módon nincs nagyobb izomlázam, mint mondjuk egy félmaraton után, és a lépcsőn is fel tudok menni viszonylag rendesen (bár a korlátba kapaszkodnom kell 🙂 ).
Hogy lesz -e még egy maraton? Nem tudom. Tegnap azt gondoltam, soha az életben. De lehet, hogy pár hónap múlva úgy leszek vele, hogy lefutnám még egyszer. Na, ez még egy párhuzam a CCIE-val… 🙂
A zene amit hallgattam közben: –
A cipő amiben futottam: Adidas Solarglide M
Testsúly: 89,25 kg
Testzsír: 23,93%
BMI: 26,08
VO2max: 40,86 mL/(kg/min)
Időjárás: napos, szélcsend, 13-22 fok