Dolgozz állva!


Már amikor a CCIE laborra készültem is gondolkodtam rajta, hogy kellene venni egy olyan asztalt, amelynél állva és ülve is lehet dolgozni. A mi szakmánk nagy hátránya, hogy szinte egész nap a gép (vagy ügyfelek) előtt (vagy kocsiban) ülünk (kivéve mikor implementáció vagy előkészítés van). Ez hosszú évek, évtizedek után bizony be fogja nyújtani a számlát. Hiába sportolsz, az is csak kb. 1 óra egy nap (vagy annyi sem 🙂 ), sokat nem ér, ha 8-10 órát ülsz.

Több megoldás van az álló asztal problémára. Van, aki cipősdobozokat pakol az asztalra, és arra teszi a notebook-ot. Lehet ilyen trükköt kólásdobozokkal is elkövetni. Én sokszor építettem telepítés előkészítése közben switchekből/routerekből egymásra pakolva álló asztalt. De valljuk be: ezek nem megoldások. Aki kicsit is komolyabban gondolja ezt a dolgot, annak be kell ruházni egy állítható asztalra.

Alapjában véve két megoldásból lehet választani: kézzel vagy elektromosan állítható. Utóbbi nyilván jóval drágább. Előbbi pedig nyilván kényelmetlenebb, mert napi többször kell tekergetni a fogót, hogy pozíciót váltsunk.

Mivel átalakítottuk a lakás berendezését, úgy voltam vele, hogy most vagy soha: beruháztam egy ilyen asztalba. Mivel a hely (és a lóvé) korlátozott, ezért én manuálisan állítható asztalt vettem. Olvasgattam teszteket, megnéztem az IKEA-ban a kiállítási darabot, és úgy döntöttem, hogy nekem jó lesz. Az interneten fellelhető blogok és videók alapján ár/érték arányban az IKEA-ban kapható SKARSTA asztal teljesen rendben van. Kapható 120×70 és 160×80 cm-es változatban is, én a kisebbet választottam.

Az összeszerelés viszonylag egyszerű. Álló helyzetben, két monitorral a tetején is elég stabil az asztal, gépelésnél, rajzolásnál nem mozog.

Így néz ki ülő helyzetben (végre a CCIE plakett is méltó helyére került):

 

És így álló helyzetben:

A széket be tudom az asztal alá tolni álló helyzetben, így egyáltalán nem zavar a munkában.

Ha gondolkozol egy ilyen asztal beszerzésén, az IKEA-ban kaphatót nyugodt szívvel tudom ajánlani. Ha elektromosan állíthatót szeretnél, az már 160.000 körül indul, és az IKEA-s esetében többen panaszkodnak arra, hogy hamar elromlik a motor.

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..