Futás státusz

Még mindig megy a rendszeres futás, nagyon jól állok az idénre tervezett 2018 km gyűjtögetésével.

Augusztus végéig 1345 km-re lenne szükség az ütemterv tartásához, ezt már bőven túlszárnyaltam.

 

Hétvégén egyre hosszabbakat futok, volt már 30 km feletti táv is. Sérülésem (lekopogom) egyelőre nincs, és abszolút nem érzem a teljesítményemen, hogy május óta átálltam a vegetáriánus étrendre (a végső cél a vegán lenne, de nem olyan könnyű kivitelezni).

 

 

 

A “Csak az veszít aki feladja” elv alapján elfutottam újra Lipótra, ahol a versenyen tanúsított borzasztó teljesítményemet (erről itt írtam) sikerült feledtetnem egy sokkal kellemesebb futással. Ebben persze benne volt az is, hogy reggel 6.30-kor indultam, még a nagy meleg előtt (a család pedig jött autóval utánam, ahol egy kellemes strandolás követte a futást).

 

 

Szeretek futni, de mivel egy éve gyakorlatilag csak ezt a sportot űzöm, picit belefásultam. Ezért – és a keresztedzés kedvéért – beveszem a buliba a kerékpározást is (igen igen, innen már csak az úszás kellene a triatlonhoz) 🙂 .

Mivel az Adidas Supernova 9 cipőmben már több mint 850 km van (1000-1200 km körül cserélni kell, én 900-1000 között szoktam), ideje volt gondoskodni az utódról. Nekem nagyon bejött az Adidas, sokkal jobb volt számomra mint az ASICS, ezért maradtam ennél a márkánál. Az új cipő megszólalásig hasonlít a régire (balra az új, jobbra a régi).

 

 

09.09 WizzAir Félmaraton, 10.07 Spar maraton, hajrá hajrá.