2018 első hete

Hipp-hopp már el is telt az első hét 2018-ból. Már csak 51 van hátra, hogy elérjük, amit ebben az évben szeretnénk 🙂 .

Nekem így telt az első hét.

Tanulás

Ahogy ebben a bejegyzésben írtam (klikk), egyszerre pörgetem a CCIE R&S Written és a CCNA CyberOps anyagot. Nem könnyű megvalósítani, de egyelőre tartom a tervet. A CCNA CyberOps-ból heti 3 fejezet átnézése a cél. Elolvasom, megnézem a laborokat, de teljesen nem mélyedek el benne, mert arra egyszerűen nincs idő. Azt majd a CiscoLive! után, februárban. Mivel a SECFND vizsgát február 16-ra tervezem, ezért azt nem tehetem meg, hogy teljesen hanyagolom a CyberOps-ot a CCIE Written miatt. Ezért foglalkozom vele, olvasgatom, felmérem a nehézségi szinteket minden témában, és februárban majd rágyúrok amire szükséges.

A CCIE Written-re való felkészülés is gőzerővel folyik. Elkészültem az ütemtervvel, ami hogy is mondjam… hát… feszes 🙂 . Íme:

 

 

Mint látható, január 21-ig osztottam be a fejezeteket, azaz az utolsó hetet meghagyom tartaléknak (life happens, ezt mindig figyelembe kell venni a tervezésnél, 15-20% -ban legalább). Vannak témák, amikben nem vagyok annyira otthon (IS-IS, 6to4 tunneling, Emerging Technologies <Cloud, SDN, IoT>), és vannak olyan fejezetek, amelyek rengeteg technológiát ölelnek fel (Security, IP Services). Ezek figyelembe vételével készítettem el a táblázatot. Ahol lehetett egy “könnyebb” témát tettem egy nehezebb mellé adott napokra, illetve vannak olyan fejezetek, amelyek egy teljes napot kaptak. Feszes lesz… Remélem sikerül tartani. Hosszú esték és hétvégék elé nézek 🙂 . Vizsga a CiscoLive! első napján, január 30-án. Annyi változott a régi tanulási módszerhez képest (klikk), hogy már a Safaribooks-ot használom, mivel van céges előfizetésünk. Így nem kell Evernote, hanem a Safarin belül tudok kommenteket írni és kiemelni a lényeget. Nagyon király. Elérem PC-ről, iPhone-ról, iPad-ről, szinkronizálódik még az is, hogy hol hagytam abba az olvasást. Rengeteg könyvet tudok olvasni (nem csak CiscoPress, hanem más IT témák is), könyveken belül lehet keresni, sőt, még a Livelessons videókat is meg tudom nézni. Hatalmas előnyt és könnyebbséget jelent, hogy van ilyen hozzáférésünk.

 

Futás

Elkezdtem a “Gyűjts 2018-ban 2018 km-t” akciót. Heti kb. 40 km a szükséges mennyiség. Ezt sikerült majdnem 10 km-rel túltolnom. Már “csak” 1969 km-t kell futnom idén 🙂 .

 

 

Szombaton befigyelt egy félmaraton, csütörtökön pedig kipróbáltam a babakocsis futást. Nem speciális futó babakocsink van, de abszolút nem volt kényelmetlen futni vele. Ráadásul a gyereknek is tetszett 🙂 .

 

 

Ez történt a héten, a feladatok adottak, már “csak” csinálni kell 🙂 .