Így futottam le a K&H félmaratont Siófokon


Szeretek futni. Kikapcsol. Csak én, az óra és a kilométerek. Akárcsak a tanulásban, itt is nagy motivációt ad, ha kitűzöl egy célt magad elé, amit meg akarsz valósítani, és elkezdesz kőkeményen felkészülni rá.

Az én sztorim

Suliban utáltam futni. Szúrt az oldalam, hamar elfáradtam, kifulladtam. Szenvedés volt. Focizni, kosárlabdázni szerettem. Aztán főiskola után a sport minden formája abbamaradt. Elkezdtem melózni, és lusta is voltam. Faltam a filmeket és a sorozatokat, és nem mozogtam. Később elkezdtem tanulni a CCENT/CCNA/CCNP vizsgákra, ez is elvette az időt. A mozgás kimerült annyiban, hogy bringával jártam munkába (azaz napi 2×6 km). Meg is lett az eredménye: 101 kg voltam, és ez sajnos leginkább a has körfogatomon látszott meg. Ekkor elhatároztam hogy valamit csinálni kell, mert ez így nem lesz jó. A konditermek világa (akkor még) nem vonzott, és mivel csapatsport nem jöhetett szóba, elkezdtem futni.

Már akkor is természetes volt számomra, hogy nem indulok úgy sportolni, hogy nem rögzítem valamilyen telefonos alkalmazással az adatokat. A kezdetek óta (még a bringás korszakból, pedig nem kifejezetten ez a program profilja) a Runkeeper-t használom.

Szóval 2013. március 11-én délután elindítottam a Runkeeper-t, és lementem futni. Ez lett belőle:

 

 

Emlékszem, szörnyen ment. Mint látható, 2 km-t sem tudtam megtenni, 15 perc alatt teljesen kidőltem. 8 perc/km tempó… Nem volt sikerélményem.

De nem adtam fel. Minden kezdet nehéz! Hagyni kell egy kis időt, adni több esélyt a dolognak. Így tettem én is.

Pár hét alatt eljutottam addig, hogy  ment az 5 km megállás nélkül. Emlékszem, mennyire jó érzés volt. Sosem gondoltam volna, hogy képes leszek egyszer lefutni ekkora távot. Igaz, hogy 9 perc/km tempóban, de aznap agyban eldöntöttem, hogy “ma megcsinálom”. És megcsináltam.

 

 

A lelkesedés július végéig tartott, aztán abbahagytam a futást, és elkezdtem kettlebellezni. A sok mozgás hatására egyébként le is ment a súlyom 86 kg-ra.

2014 februárjában már újra futottam, ez alkalommal októberig bírtam, mert jött a hűvös idő 🙂 .

2015-ben megint elkezdtem, januárban a CCIE labor kiutazás előtti napon is lement egy 5K 🙂 .

 

 

A leghosszabb táv, amit abban az évben futottam 15 km volt, és biztos voltam benne, hogy sosem lesz több, mert emlékszem, hogy a halálomon voltam. Időközben megszerettem a futást, már részét képezte az életemnek, de sajnos szeptemberben kényszerből abbahagytam, mert annyira fájt már a talpam (talpi bőnye gyulladás), hogy az autóvezetésben is akadályozott, fájdalmas volt még a séta is. Mivel ez a sérülés rendkívül lassan (akár 6 hónap is lehet) gyógyul, abbahagytam a futást, és átálltam a konditermi edzésekre.

Kisebb-nagyobb megszakításokkal jártam edzőterembe. Volt, amikor nagyon komolyan vettem, dobozoltam a kaját, főztem minden este, heti ötször edzettem. De aztán meguntam, és havonta csak párszor mentem le a terembe.

Idén februárban – immáron sokadszor – ismét elkezdtem futni. A talpam teljesen meggyógyult, így hát belevetettem magam. Futottam heti kétszer rövidebbet (általában hétfőn és szerdán, 3-5 km-t), és szombatonként egy hosszabbat (általában 10 km-t), de ennyi, nem agyaltam túl a dolgot. Az eltelt pár hónap alatt rohamosan fejlődtem időben és távban egyaránt (ezért nem szabad az elején feladni, hihetetlen gyorsan alkalmazkodik az emberi test a terheléshez). A konditermi edzés egyre inkább háttérbe szorult. Július végén hosszú gondolkodás után vettem egy Apple Watch-ot, amitől azt vártam, hogy ad majd egy új lökést a sporthoz, és jobban követni tudom vele a teljesítményemet és a napi mozgásomat (azért nem sportórát (TomTom, Pulsar, stb.) vettem, mert az árban nem sokkal olcsóbb mint a Watch, napközben pedig nem viselném). Mivel a Runkeeper-nek van Apple Watch verziója, ezért végre nem kell magammal vinnem a telefont futáshoz, és nem vesznek el az eddigi adataim sem.

Megvolt az óra, ment a futás (stabilan futottam a 10-12K-t hétvégén), olvasgattam futással kapcsolatos cikkeket, és eldöntöttem, hogy itt bizony kell valami célt kitűzni, ami fejlődésre ösztönöz. Szeptember elején olvasgattam a BSI honlapját, és nézegettem a félmaratonokat, mert a felkészítő edzéstervek alapján úgy gondoltam, hogy azt meg tudom ugrani pár hónapon belül. Ekkor láttam meg a 14. K&H félmaratont, ami november 25-én lesz. Gondoltam van három hónapom felkészülni, ez menni fog, gyorsan neveztem is online, és utaltam a pénzt.

 

 

Megvolt a motiváció (mint mikor Cisco vizsgára jelentkezek, és érzem, hogy most már van rajtam nyomás), van 3 hónapom, nézegettem edzésterveket, és összegyúrtam belőlük egy számomra megfelelőt (heti 4 edzés helyett csak 3).

Akkora volt a lelkesedés, hogy szeptember végén lefutottam szombaton 18 km-t, úgy, hogy azon a héten már volt a lábamban 18 km (hétfőn 8, szerdán 10 km). Abban a hónapban egyébként is sokszor, sokat futottam. Javult is sokat az erőnlétem, ha megnézitek, 6:27 perc/km tempót mentem, ami még mindig nem nagy szám futókörökben, de az én 7+ perc/km értékemhez képest nagy javulás.

 

 

Ment is a futás, viszont már előtte héten picit éreztem a bal talpam, ami miatt egyszer már abba kellett hagynom a futást. Következő hétre meg is fájdult rendesen, úgyhogy leálltam. Éreztem, hogy ha tovább folytatom, akkor veszélybe kerül az indulásom a versenyen, úgyhogy pihentettem, jegeltem, és rengeteget nyújtottam. Két hétig egy km-t sem futottam. Közben elmentem a Spuri futóboltba, hogy vegyek egy jó cipőt. 150 km volt az előzőben, de felmerült bennem a gyanú, hogy esetleg nem a lábamra tökéletesen passzolót sikerült kiválasztani nyáron a Decathlon-ban, hiába volt kényelmes, de ez is közrejátszhat a sérülésben. Meg is vettem egy frankó ASICS Pulse-Gel 9 cipőt. Nem volt olcsó, de megérte.

 

 

Nem bírtam magammal, ki kellett próbálnom. Nagyon óvatosan, 4 km-t futottam. Fájt picit a talpam, de nem volt vészes. Használt a nyújtás, a jegelés és a krémezés. Éreztem, hogy jó úton járok a gyógyulás felé. Mivel eddig csak aszfalton futottam, eldöntöttem, hogy variálom a felületeket, hátha az is közrejátszott a sérülésben. Futottam rekortán pályán, ami jóval puhább talaj a betonnál, és ez jó hatással volt a talpamra.

A fájdalom teljes elmúlása után (kb. 3-4 hét) újra elkezdtem hosszabbakat futni aszfalton, mert kimaradt három hét a felkészülésből, és féltem, hogy kiesek a formából. Szándékosan nem akartam lefutni a félmaratont edzésen, legyen az a verseny élménye, ezért 19 km-nél tovább nem mentem. Igyekeztem figyelni a felkészülésem alatt a mikrociklusokra is (három hét egy ciklus: két hét növekvő km mennyiség után egy hétig jóval kevesebb km).

 

 

November 13-tól elkezdtem visszavenni a távokat, hogy regenerálódhassak a versenyre. Szintén ekkor ment az energia zselék és iso italok tesztelése, mert ilyen távon már kellenek ezek a kiegészítők, de van, akinek nem bírja a gyomra, nekem szerencsére nem okoztak semmi problémát. Elgondoltam fejben a versenyt, mennyire öltözzek melegen, mennyi legyen a tempó, mi a célidő.

Mikor kikerült a BSI honlapjára az útvonal és a frissítési pontok helye, elkezdtem tervezni, hogy mikor egyek zselét, mikor igyak iso-t, stb. Fontos átgondolni ezeket.

Ezen az útvonalon futottunk:

 

 

A verseny előtti napok

Az utolsó napokban már csak egyszer futottam egy rövidet (6 km), és minden nap nyújtottam, illetve egyszer csináltam keresztedzést. Egy kollégának hála a rajtcsomagom már szerdán lekerült Győrbe, így nem kellett sorba állnom a verseny előtt.

 

Sajnos a verseny előtti nap nem úgy alakult, ahogy terveztem: este 11-ig melóztam, és Mekiben kajáltam. Ilyenkor fontos lett volna a megfelelő kaja és pihenés. Annyira későn értem haza, hogy a cuccokat sem tudtam bepakolni másnapra.

 

A verseny napja

Reggel 8-kor keltem, és összepakoltam a cuccaimat.

  • Rövid és hosszú ujjú technikai felső
  • Technikai pulóverek (vékonyabb és vastagabb)
  • Hosszú és rövid nadrág
  • Technikai alsónadrág
  • Zoknik
  • Cipő
  • Ragtapasz (hosszú távú futásnál bizony dörzsölődik ez-az 🙂 )
  • Vazelin (combok dörzsölődése ellen)
  • SMR henger a bemelegítéshez és nyújtáshoz
  • Rajtcsomag
  • Apple Watch, iPhone + töltők
  • Sapka, kesztyű
  • Rajtszámtartó öv
  • Telefontartó öv
  • Fülhallgató
  • Energiazselék
  • Protein csoki (a verseny utáni gyors energiapótlásra)

 

Mivel a verseny 12:30-kor kezdődött, az út 2 óra Győrből, 9 óra körüli indulást terveztünk. Elkísértek a versenyre a gyerekek és a feleségem is. Jó időt mondtak aznapra, 11-13 fok, napsütés, szóval jó előjelekkel vágtunk neki a versenynek.

 

 

Időben meg is érkeztünk (11 körül), átöltöztem, és elindultam a verseny helyszínére. Számítottam rá, hogy a parkolás nem lesz egyszerű művelet, rengetegen jönnek autóval a 2200 indulóból. A BSI által kijelölt murvás részen álltam meg, ez a rajt helyszínétől 1,2 km-re volt. Szóval sokat kellett sétálni 🙂 .

A rajt előtt fél órával még csak 6 fok volt, ez később sem ment feljebb. De ezzel nem volt gond, mert szélcsend volt, az eső nem esett, mozgás közben a 6 fok pedig tökéletes.

 

Néhány életkép a rajt előtt:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A rajt 12.30-ra volt kiírva, és szakaszos, ami azt jelenti, hogy 400-500 embert indítanak egyszerre, pár perc szünet, és indul a következő csoport. A nagy órát az első csapattal indítják (bruttó idő). Mivel van egy mérési pont a rajt előtt, ezért mindenkinek tudják a pontos indulási idejét (nettó idő).

Már az elején hozzátenném, hogy nagyon profi volt a szervezés, hangosbemondó, színpad, frissítőpontok, minden rendben volt. Mondjuk ez nem is volt kérdés, sok éve szervez a BSI futóversenyeket 🙂 .

Én kb. 12:38-kor indultam el. A célom a 6:30-6:40 közötti tempó volt, amit az első körben sikerült is tartanom.

15 km-ig gyönyörűen ment a futás. Jól éreztem magam, volt erőm, minden rendben volt. A terep nagyrészt aszfalt volt, a Balaton parton volt kb. 400m füves rész, az nagyon rossz volt, saras, csúszós, és rengeteg energiát kivett belőlem. A 17. km-nél hirtelen ólom lett a lábam, szúrt az oldalam (ilyet hónapok óta nem éreztem). Ekkor ütött be az, hogy pénteken nem kajáltam jól, illetve szombat délelőtt is csak egy banánt ettem a rajt előtt, és nem voltam elég hidratált. Szóval indult a szenvedés. Egy dolgot határoztam el a verseny előtt: nem fogok belesétálni. A 18-19 km-es futásaimnál sem sétáltam bele soha, nehogy már a versenyen legyen gond. De a 19. km-nél sétáltam 100 m-t. Nem bírtam tovább futni, annyira fájt az oldalam. Aztán összeszedtem magam, sikerült még valahonnan erőt merítenem, és beértem a célba. Picit csalódott voltam, hogy nem ment úgy, ahogy vártam, de boldog is voltam, mert csak sikerült megcsinálnom. A nettó időm 2:21:24 lett, ami csak picit csúszott ki a célként kitűzött 2:15:00-2:20:00 tartományból.

 

 

Az alábbi képeken láthatóak az online nyomkövető alkalmazásból kinyert adatok.

 

 

 

 

Ugyanez Runkeeper-ben:

 

 

 

 

És végül egy kép fáradtan, de igazából boldogan:

 

A verseny hivatalos érme (szerintem nagyon szép):

 

 

A verseny után egyből betoltam egy proteincsokit, banánt, aztán fél óra séta a parkolóig, átöltözés, és indulás haza. Nem volt kellemes még két órát vezetni 🙂 . Már alig vártam, hogy ledőljek 🙂 .

 

Végszó

Nagyon jó élmény volt ez a félmaraton, leszámítva az utolsó pár kilométerrel való küzdést. Ki kell emelnem még a futótársakat és a szurkolókat. A pálya teljes vonala mellett voltak emberek, és MINDENKIT biztattak. Mindegy, hogy a mezőny elejében vagy végében volt valaki, szurkoltak mindenkinek. A futótársak is segítettek annak, akinek szüksége volt rá, bátorították egymást. Ez nagyon kellemes élmény volt. Nem ezt szoktuk meg sajnos egymástól a hétköznapokban.

Nyár óta készültem komolyabban erre a félmaratonra, és ez a cél is teljesült. Ha nekem sikerült, bárkinek sikerülhet! Nyomtam mellette a tanulást, behúztam a CCNP Wireless-t, dolgoztam, ott a család, de mindenre van idő, ha akarod, és ügyesen szervezed az életed. És tényleg igaz, hogy ép testben ép lélek, nagyon jó hatással van a mozgás az elmére, kikapcsolja teljesen az agyad. Bár én hallgattam futás közben néha szakmai anyagokat, összekötve a kellemeset a hasznossal 🙂 .

Mi a következő lépcső?

Egyelőre kicsit kevesebb futás, még gondolkozom a részvételen egy karácsonyi győri futóversenyen (az csak 11 km), ami viszont biztos, és már neveztem is a következő félmaratonra:

2018. március 23 – Spuri Öböl Félmaraton

Egy dolog biztos: ott a verseny előtti napokat komolyabban fogom venni 🙂 .

 

Hozzászólás