Ilyen volt 2016 1 comment


Most, hogy pár nap múlva véget ér a 2016-os év, ideje áttekinteni, hogy a tavaly kitűzött célok közül mit sikerült elérni.

 

A legfőbb célom erre az évre a CCIE megújítása volt. Ez (bár második próbálkozásra) sikerült.

 

Gondolkoztam már tavaly, hogy a Routing és Switching mellett melyik ágat kezdjem el tanulni, és hosszas vívódás után a Security-t választottam. Ebből is sikerült idén egy CCNA vizsgát letenni. Viszont már tanulás közben rájöttem, hogy a Security annyira nem hoz lázba, de mivel már belekezdtem, és legalább alap szinten szerettem volna érteni az ASA-hoz, ezért befejeztem és levizsgáztam. Egyúttal a CCNP Security irányt kilőttem.

 

Ezután a Data Center és a Wireless között gondolkodtam, és utóbbit választottam. Ennek több oka volt:

  • Nexusokkal ugyan van tapasztalat, de SAN-nal, FCoE-vel stb. nem. Labort sem tudok építeni, anélkül meg nincs értelme nekiállni. Ellenben a Wireless dcloud-dal és unetlab segítségével jól laborozható.
  • Beleolvasva mindkét anyagba, a Wireless jobban tetszett.

 

December végére még behúztam egy sikeres CCNA Wireless vizsgát is, így szépen zártam az évet.

 

De nézzük hónapról hónapra, mi történt.

 

  • Január: 20-án “ünnepeltem” a sikeres CCIE labor vizsga első évfordulóját 🙂 . CCIE 1 Year 🙂
  • A február egyértelműen a berlini CiscoLive!-ról szól. Ha még nem olvastad a beszámolót, megteheted itt. Szintén ebben a hónapban lett 4 éves a blog.
  • Márciusban publikáltam egy CCIE troubleshooting szintű UNL topológiát (link), amelyben célom volt a lehető legtöbb technológiát felhasználni. Ezt az UNL labort használtam később a CCIE Written-re tanuláshoz is. Szintén ebben a hónapban készítettem egy kérdőívet, hogy kiderítsem, mennyi igaz az internetes pletykákból, hogy kezdő hálózatosként 400.000 Ft bruttót lehet keresni. Ez a bejegyzés az egyik legolvasottabb lett idén.
  • Áprilisban a hunciscoblog.wordpress.com-ról saját tárhelyre és saját domain alá költözött az oldal. Régóta gondolkoztam már ezen, mert el akartam hagyni a wordpress.com által szabott korlátokat. Publikáltam a “Mennyit keresel?” felmérés eredményeit is (klikk), ami a blog idei legnépszerűbb bejegyzése lett.
  • Májusban sikerült a CCIE Written, így 2019 januárig aktív a státuszom.
  • Júniusban megszületett a második gyerekem, Gergő. Ebben a hónapban szántam el magam a CCNA Security tanulásra, és frissítettem a “Mennyit keresel?” eredményeket is (rengeteg, 91 válasz érkezett az űrlapon, amelyet újra is kellett nyitnom, annyian szerették volna még kitölteni).
  • Júliusban a CCNA Security-re készülgettem. Egyéb nem történt 🙂 .
  • Augusztusban meglett a CCNA Security, és mivel nincs megállás, már el is kezdtem az ismerkedést a CCNA Wireless anyaggal 🙂 .
  • A szeptember a Wireless anyaggal telt el.
  • Októberben és novemberben sem történt egyéb 🙂 .
  • Decemberben meglett a CCNA Wireless vizsga is, és kiderült, hogy jövőre is tudok menni Berlinbe a CiscoLive!-ra, amelyre össze is válogattam már az előadásokat, amikre be szeretnék ülni.

 

Nézzünk néhány érdekes adatot még:

  • A blog facebook oldala (klikk) 194 like-nál tart. Mikor létrehoztam, nem gondoltam volna, hogy eléri a 100-at, köszönöm mindenkinek!
  • Az fkuris.hu oldalnak idén (áprilistól eddig a pillanatig) 11.663 oldalletöltése (views) és 2902 megtekintése (visitor) volt. Wow!
  • A “Mennyit keresel? – A felmérés eredmények” bejegyzés volt a legnépszerűbb, 455 megtekintéssel.

 

 

Köszönöm mindenkinek az egész éves figyelmét. Tudom, hogy nem sokszor teszek közzé bejegyzéseket, de rengeteg egyéb teendő van a munka mellett, és egyszerűen nem jut rá annyi időm, amennyit szeretnék. Mondanám, hogy jövőre másképp lesz, de nem ígérek olyat, amit nem biztos, hogy tudok tartani.

Összességében nekem ez az év nagyon jól sikerült, jövőre is kiegyeznék egy hasonlóval.

A 2017-es terveimről pedig egy következő poszt fog szólni 🙂 .

 


Hozzászólás

Egy kis gondolat “Ilyen volt 2016