Miután a CiscoLive-n sajnos nem sikerült megújítani a CCIE-mat (őszinte leszek, nem sokat készültem rá, hiszen “benne volt az árban”, bónuszként fogtam fel – ehhez képest nem is lett rossz, úgy emlékszem 67% körül volt az eredményem), az idő pedig gyorsan telik (január 20-án lejár a vizsgám, de nem akarom semmiképpen az utolsó pillanatra hagyni a dolgot), neki kell állni újra tanulni. Itt a szép idő, kedvem sem sok van hozzá, de ez most itt mellékes, nincs kifogás 🙂 . “A siker létráját nem lehet zsebre tett kézzel megmászni”, ahogy Arnold is megmondta 🙂 .
Az alábbiak miatt (is) szeretnék még június elején túl lenni a dolgon:
- Remélem egy jól ütemezett felkészülési tervvel addig át tudom rágni magam a témakörökön. Úgy gondolom, ha tudom tartani a tervemet, fel tudok készülni.
- A CCIE írásbeli megújul július 25-én. Két vizsga között legalább 15 naptári napnak el kell telnie (pontosabban a sikertelen vizsga után. Sikeres vizsga után 180 napnak. Részletek itt , az Exam Policies alatt). Sajnos bele kell kalkulálni a bukás lehetőségét is, ezért jobb elmenni előbb, hátha nem sikerül, és akkor még mindig van idő egy-két próbára. Az új Written-be bekerült egy új szekció, “Evolving Technologies”, a pontok 10%-ért (ami nem kevés…). Ezek a technológiák az SDN, IoT, Cloud, NFV. Mivel a netről kell hozzá összevadászni az anyagokat, és nem tudjuk, mennyire mélyen lesz számon kérve (a blueprintben mindegyik csak “describe”, de ez is elég ködös, hogy csak tudd, mi az, vagy komolyabban bele kell -e mászni), jobb lenne még a régi vizsgán átmenni 🙂 .
- Június 13-ra várjuk a második gyereket (na ez a legnagyobb érv 🙂 ). Egy két éves gyerek mellett sem találok időt nyugodtan 2 órát foglalkozni a tanulással, erre még ki kell találnom valami megoldást, mert újítani meg muszáj. Két gyerek mellett meg… Hát… Lehetetlen 🙂 ?
Ezúttal sincs új a Nap alatt, a megszokott forgatókönyv szerint fogok felkészülni az alábbiak segítségével:
- CCIE Routing and Switching V5.0 Official Cert Guide
- Paymo
- Evernote
- Laborozás – a nemrég felépített teszt topológia, amin szinte mindent ki tudok próbálni. Részletek ITT.
A hivatalos 5.0 blueprint elérhető ITT. Én picit feltuningoltam , kiegészítettem az OCG tartalomjegyzéket, az alapján fogok elsősorban tanulni. Ha valakit érdekel, letöltheti innen.
Első lépésként elkészítettem a PayMo-ban a mérföldköveket, ahogy azt minden vizsga előtt teszem. A tanulási módszeremről már írtam itt.
A vizsga céldátuma június 3 (mint mindig, péntek 🙂 ).
Azaz ha hétfőtől kezdek tanulni, akkor még 6 hetem van, és a vizsga hetén még tudok is ismételni, ahogy szoktam. Picit feszes tempó, de mivel nem nulláról kezdem, csak ismételni kell azokat a témaköröket, amelyeket nem használok napi szinten, ráadásul 67%-om lett februárban, reméljük teljesíthető.
22 fejezet van a könyvben, ez azt jelenti, hogy átlagban heti 4-et kell átvenni. Így néz ki PayMo-ban:
A 3. hét (OSPF, ISIS, Redisztribúció) lesz a legkeményebb, lehet, hogy ott picit csúszni fogok, de úgy gondolom ez kompenzálható ott, ahol várhatóan gyorsabban fogok haladni (pl. LAN). Ha nem sikerül június elejéig felkészülni, még mindig van 1,5 hónap tartalék a tervben a vizsga blueprint újítása előtt.
A jegyzetelést már elkezdtem, az első 4 fejezetet már átnéztem.
Így fest tehát a terv. Vagy keletkeznek posztok kilaborozott dolgokról, vagy nem – idő és kedv függvénye lesz 🙂 .
Aki szintén valamelyik Cisco vizsgára tanul, kitartást és sok sikert hozzá!