"Mert a csomagok sosem hazudnak."

INE CCIE R&S 10-DAY BOOTCAMP – BESZÁMOLÓ

Mivel lassan a végéhez ér a bootcamp, és mert többen is érdeklődtek, hogy milyen, ezért írok róla egy bejegyzést.


Hónapokkal a bootcamp előtt az INE felvette velem a kapcsolatot, tájékoztattak az időpontról, helyszínről, általános tudnivalókról. Minden résztvevő 2 éves All Access Pass-t kap, amellyel az összes (nemcsak R/S, hanem Security, Voice, stb.) videot lehet stream-en keresztül nézni. Ezen kívül megkaptuk még a Routing&Switching Workbook I-IV-t, valamint az én opciómban a vizsgát is kifizetik. Ez meg is történt: jelentkeztem a vizsgára, és az INE befizette helyettem a pénzt.
Vasárnap délután megérkeztem Londonba, megvettem a 7 napos Travelcardot, és elfoglaltam a szállásomat. 1070£-t fizettem a 12 éjszakára. Ezért Magyarországon konditermes jakuzzis szobát kapsz, itt Londonban egy alsó kategóriás szobát. London egyébként is nagyon drága, erre majd kitérek. Lecuccoltam, és megkerestem az oktatás helyszínét. Szerencsére nincs messze, 20 perc metróval (a King’s Cross-nál szálltam meg, az oktatás pedig a Leicester Square-n van). Miután ez megvolt, vettem egy ásványvizet 2£-t (a TESCO már bezárt, ezért egy újságosnál, nem volt más választásom), és egy konvertert a notebookom-hoz 5£-ért (az otthon maradt). Vissza a szállásra, és alvás.
Minden reggel 9-kor kezdődik az oktatás, ez hétfőn sem volt másként. A terem tele van, kb. 25-en vagyunk. Az oktató Dave Smith CCIE #19125, ami nekem elsőre nagy csalódás volt, mert valamelyik Brian-re számítottam (McGahan vagy Dennis). Azt, hogy Dave lesz az oktató már hetekkel előtte tudtam, mert benne volt az emlékeztető email-ben. Eleinte csalódás volt, de már egyáltalán nem bánom: Dave-nek is a kisujjában van minden, remek sztorijai vannak, és nem volt olyan kérdés, amelyre nem tudott válaszolni. Remek oktató.
Ez az első olyan bootcamp, amely a v4 és v5 verziókat is lefedi. Ez főleg az IOS-eknél okoz gondot, mert v4-nél 12.4, v5-nél 15.3 van. Ezt úgy oldottuk meg, hogy amelyik eszközre felfért, mindkettőt felmásoltuk, és ha kellett, újraindítottuk a másik verzióval. Apropó: mindenki kap a bootcamp idejére egy dedikált labort, amely nem a szokásos INE topológia, hanem a Cisco 360 topológia (6 router, 4 switch). Én nem használtam, mert nem tudok egyszerre jegyzetelni és konfigurálni, más igen, ez ízlés dolga.
Dave bemutatkozik, mesél magáról, hogy ő is bukott egyszer, van egy proktor ismerőse RTP-ben, és így próbál minket információkkal ellátni. Megtudjuk, hogy az értékelést egy script végzi, amely 5 perc alatt lefut. Ha a script szerint átment valaki, annak nem nézik meg a vizsgáját, megkapja a CCIE számát. Amelyik szekcióban a script nem gyűjt pontot, ott a proktor megnézi a konfigot, és felülbírálhatja a scriptet.
Ezután minden hallgató bemutatkozik, el kell mondani, hány éve vagy a szakmában, miért jöttél a bootcamp-re, voltál -e már vizsgán, és mik voltak (szigorúan múlt időben) a hobbik, mielőtt belevágtál a tanulásba.
Ezzel el is érkeztünk az első szünethez. A napok felépítése hasonló: 9-kor kezdés, 11.30-kor 5 perc szünet, 13.30-kor 1 óra ebédszünet, 17.00-kor 5 perc szünet. Az oktatás 7-8-ig tart. Minden hallgató kap egy Lab Workbook-ot, amelyet este kedve szerint megcsinálhat a dedikált laborján.
Apropó ebédszünet: a szomszédos szobában korlátlanul van ásványvíz, kávé, tea. Délután Red Bull, kóla, narancslé. Ami viszont nincs: kaja. Reggel van néha egy kis sütemény, és ennyi. Ennyi pénzért már elvártam volna, hogy legyen ebéd az árban. Nincs. Londoni árakról: egy alap menü étteremben 10£, egy sajtburger 1£, egy Whopper szendvics 4£, egy 2l-es legolcsóbb Tescos ásványvíz 0,6£, egy croassaint a TESCO-ban 0,8£. Szóval drága város. Ezért legfőképpen péksüteményeket és Mekit ettem.
Az első nap témái:
– v4 és v5 különbségek: v4-en első hónapokban 0% ment át, ez várható most is. Ismétlem, 0%. Senki. Hónapokig. A v5-ben már nem csak a TS, hanem a konfigurációs szekció is virtuális (IOU). Ennek korlátozott lehetőségei miatt kerültek ki a platform specifikus topikok (L2 QoS, dot1q tunneling, PVLAN, stb.). Nem lehet bevinni tollat, ceruzát.
– Előre vetíti Dave, hogy nem OSPF neigborship-eket fog magyarázni. Aki erre számított, haza is mehet. Ez most deep dive kurzus.
– Első téma a Frame-relay. Back-to-back, Frame-Relay switch konfiguráció.
– Következik a PPP, PPPoE, PPPoFR. Bemutatja, hogy lehet vastagon szívni a PPP-ben a host route-tal. “If you don’t need it, KILL it”.

Második nap:
– OSPF. Egész nap OSPF. Database olvasások, routing bit, LSA típusok, Areák, RFC. Durva dolgok voltak 🙂

Harmadik nap:
– OSPF folytatása
– EIGRP. Named mode (v5 fókusz), topology table. Unequal-cost load balacing – brutáldurva volt.
– RIP. Csak azért van még benne a RIP, hogy a redisztribúciónál lehessen szívni.

Negyedik nap:
– Redisztribúció. Majdnem egész nap. Route tagging, AD módosítás, loop breaking.
– Elkezdjük a BGP-t. Route-reflector, template-k, multihop, aggregation, advertise-map, stb. Mindenhez valós példát hozott, hol lehet használni.

Ötödik nap:
– BGP.
– Egy kis MPLS

Hétvége:
– Nincs oktatás. Várost néztem, és laboroztam esténként.

Hétfő:
– MPLS. MPLS VPN. MP-BGP. IPv6 és IPv4 példákon keresztül bemutatva.

Kedd
– IPv6
– Layer2

Szerda
– Multicast. Nagyszerűen elmagyarázza a lényeget, és mutatja be az összefüggéseket.
– Layer2

Csütörtök (holnap)
– QoS

Péntek
– Services, DMVPN, IPv6 FHS

Rengeteget lehet tanulni, sokat jegyzeteltem. Dave jó oktató, fent tudja tartani az érdeklődést. A közösség is jó, mindenki normális. Viszonylag sok angol van a csoportban.
Ha a cég befizet, mindenképpen megéri eljönni. Sok hasznos infot kap az ember, és olyanokat tud meg pár perc alatt, amellyel napokat el lehet bíbelődni otthon a laborban.
Egy életre szóló élmény volt. És ha még egyszer szeretne jönni az ember: FREE RETAKE. Semmibe nem kerül. Csak a szállást és ittlétet kell finanszírozni. A tanfolyam ingyenes.
Kérdések ha vannak bátran jöhetnek kommentben.

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.